Ezt a csodaszép kövecskét egy kedves édesanyától kaptam pár hete, akit a babás korszakban kísérek. Mindig megérintenek a személyes meglepetések és visszajelzések, amiket kapok. Engem is töltenek és lendületet adnak akkor is, amikor nehezebb.
Ugyanakkor igyekszem a háláitok legalább egy részét visszatükrözni rátok. Hiszen a munka nagyját Ti viszitek véghez, legyen szó akár egyéni folyamatokról, felkészülésről, szülésről, gyermekágyról… Ott vagyok, amikor elcsüggedtek, belefáradtok, bizonytalanok vagytok és ott vagyok a mérföldköveknél, az áttöréseknél, az örömöknél, a sikereknél is. Fogom a kezetek végig, információt, gyakorlati tudást adok át, új nézőpontokat, új irányokat villantok fel, de Ti hozzátok meg a döntést és teszitek meg a lépéseket. Nagyon hálás vagyok, hogy olyan anyákkal, családokkal dolgozhatok, akik látják, érzik és használják mindazt, amit adni tudok.
Az elmúlt 3,5 hétben öt szülésnél voltam jelen. Voltak hosszabb-rövidebb, nehezebb és könnyedebb kísérések. Az egyik végén megkérdezte tőlem az édesapa: Hogyan lehet szüléskísérőként ilyen élmények után visszatérni csak úgy a hétköznapi életbe? Hiszen a szülés/születés valóban az élet egyik csodája, és ő most úgy érzi nem tudna csak úgy visszatérni a hétköznapi dolgokhoz.
Az az igazság, hogy nem lehet csak úgy átkapcsolni, mintha mi sem történt volna. Legalábbis nekem nem megy. És én nem bánom ezt. Ez a kövecske is emlékeztet rá, mennyire hálás vagyok, hogy tudom még csodának látni az új élet fejlődését születését és kezdetét. Ehhez pedig odafigyelés és kemény munka kell olykor, hogy megadjam magamnak mindazt, amire szükségem van ahhoz, hogy ne egy újabb elvégzendő feladatnak lássam a hozzám forduló családokat.
És igen, minden kísérés megérint engem is és nyomot hagy a lelkemben, legtöbbször napokig velem van az élmény. Visszhangzik bennem, hat rám, megváltoztat. Néha erőteljesen és hirtelen, néha csak csendben észrevétlenül. Sokszor nézem szeretettel csodálkozva a világot magam körül a hazafelé úton is. Reggel az ébredő várost és a siető embereket, akiknek most kezdődik a napjuk, és mit sem sejtenek arról, hogy amíg ők békésen aludtak a világ több és gazdagabb lett. Egy új élet, új család született. Vagy éppen éjjel a csendes városon keresztül haladva arra gondolok, hogy hamarosan egy új nap virrad. A legtöbbeknek egy újabb szokásos hétköznap, de én tudom, hogy vannak, akiket új emberként, új családként ér a reggel egy teljesen új életben.
Az én szívem pedig tele van hálával, hogy ezek a csodás folyamatok a mindennapjaim részei és tudom még értékelni őket. Bízom benne, hogy ez még sokáig így marad.
Ha megszólított valami ebből a gondolatmenetből és szeretnéd megismerni hogyan dolgozom: